A prémium kategóriás cégek közül a Mol igazgatósága részvényenként 625 forint osztalék kifizetését javasolja a tavalyi 567 forint után. A saját részvények várható számát is figyelembe véve összesen 58 milliárd forint osztalék kifizetése várható.

Az OTP igazgatósága 53,2 milliárd forint osztalék kifizetésére tesz javaslatot a közgyűlésnek, ami részvényenként 190 forint, azonban ennél kicsit több is lehet a sajátrészvények számától függően. Tavaly 167 forintot kaptak a bank részvényesei.

A Richter gyógyszeripari vállalat az idén 106 forint osztalékot tervez kifizetni a tavalyi 72 forint után.

A Magyar Telekom igazgatósága is a tavalyi 15 forintnál magasabb, részvényenként 25 forintot javasolt az idén.

Az idén először fizet osztalékot az ingatlanbefektetéssel foglalkozó Appeninn, az igazgatóság részvényenként 7 forint kifizetését javasolja a tavalyi eredmény után.

A Rába Járműipari Holding 2002 óta először az idén ismét fizet osztalékot, részvényenként 20 forintot.

Az ANY Biztonsági Nyomda részvényesei a tavalyi 67 forint után az idén 84 forintos osztalékot kaphatnak.

Az ingatlanhasznosító Graphisoft Park igazgatósága 78 forintos osztalékot javasolt a tavalyi 72 után.

A szintén prémium kategóriás Zwack Unicum az eltérő üzleti éve miatt később, június 28-ára tervezi az éves közgyűlés összehívását, a társaság eddig minden évben fizetett osztalékot, tavaly 850 forintot kaptak a részvényesei.

Hagyományosan osztalékfizetőnek számít a standard kategóriából az Elmű és az Émász, a két áramszolgáltató még nem közölte idei osztalékjavaslatát, tavaly az Elmű részvényenként 1200, az Émász 1100 forintot fizetett.

Az alábbiakban közöljük a közgyűlések időpontját és az ismert osztalékjavaslatokat, zárójelben a tavalyi ténylegesen kifizetett osztalék szerepel.       

==================================================================
TÁRSASÁG                       IDŐPONT        OSZTALÉKJAVASLAT
                                              FORINT/RÉSZVÉNY 
                                           (ZÁRÓJELBEN A TAVALYI) 
==================================================================
PRÉMIUM KATEGÓRIA 

ANY Biztonsági Nyomda        április  6.         84 (67) 
Appeninn                     április 13.          7 (0)
CIG Pannónia                 április 13.            (0)
Duna House                   április 20.            (0)
FHB                          április 26.            (0)
Graphisoft Park SE           április 20.         78 (72)
Magyar Telekom               április  7.         25 (15)
Mol                          április 13.        625 (567)
OTP                          április 12.        190 (167)
PannErgy                     április 13.            (0)
Rába                         április 13.         20 (0)
Richter                      április 26.        106 (72)   
Zwack Unicum                 június 28.             (850)
------------------------------------------------------------------
STANDARD KATEGÓRIA 

Elmű                         április 24.            (1200)         
Émász                        április 24.            (1100)         

==================================================================
(Forrás:bankszektor.hu, mti / Fotó: twitter)