A globális kereslet csökkenését alapvetően az idézte elő, hogy visszaesett az arany befektetési célú vásárlása, mert a tőzsdén jegyzett befektetési alapok - ismertebb angol rövidítésükön etf-ek - mindössze 399 tonnát vettek, 34 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbi, rekord közeli szintnél.

Juhász Gergely, a Conclude Befektetési Zrt. vezérigazgatója közölte: a visszaesés nagyobb arányú is lehetett volna, ha az európai alapok a holland és a francia választások bizonytalan végkimenetele miatt nem menekítették volna a befektetőktől összegyűjtött pénzeik jó részét az aranyba. A központi bankok ezzel párhuzamosan jóval kevesebb sárga nemesfémet vettek 2017. január-márciusban, mindössze 76 tonnával gyarapították a készleteiket, szemben a tavalyi első negyedévi 104 tonnával.

Juhász Gergely elmondta: az aranyrudak és -érmék iránti igények globálisan 9 százalékkal voltak magasabbak 2016 első három hónapjához képest, közel 290 tonnát tettek ki ebben az időszakban, a többletkereslet főleg a kínaiaknak volt köszönhető. Ez annak tudható be, hogy a jüan várható gyengülése és a lassan befagyó ingatlanpiac hatására a kínaiak az aranyat részesítették előnyben. Emellett a kínai új év februári beköszöntét hagyományosan aranyvásárlásokkal ünneplik Kínában. India lakossága pedig aranyékszer-vásárlásait növelte.

Az aranykínálat 1032 tonnát ért el 2017 első negyedévében, ami 12 százalékkal volt alacsonyabb 2016 azonos időszakinál. 
Ebben alapvetően a 21 százalékkal 283 tonnára mérséklődő újrahasznosítás játszott szerepet - közölte a Conclude vezérigazgatója, hozzátéve, hogy a bányászat 764 tonna aranyat hozott felszínre, ez a mennyiség csak kissé maradt el a 2016 első negyedévi 768 tonna kibányászott aranytól.

Az arany 2017 első negyedév végi unciánkénti 1251,6 dolláros ára 7,4 százalékkal haladta meg a január elejeit, az egy évvel korábbival csaknem megegyezett (1 uncia=31,1035 gramm). Az utóbbi napokban a sárga nemesfém 1220 dollár környékén cserélt gazdát.

A Conclude Befektetési Zrt. a fizikai arany, ezüst és más nemesfémek magyarországi forgalmazásának meghatározó szereplője, a befektetési aranypiac árjegyzője.

(Forrás:bankszektor.hu, mti/Fotó:pinterest)