Minimális emelkedéssel zárta a hét utolsó kereskedési napját a BUX, de a nemzetközi piacokat nézve a magyar tőzsde ezzel is felülteljesítő volt. A tőzsde egyik legfontosabb cége, az OTP pénteken tette közzé gyorsjelentését. A részleteket is megvizsgálva az eredmény nem is olyan rossz, a kilátások továbbra is jónak mondhatók - fogalmazott. Hozzátette, a kezdeti zuhanás után, amikor 2 százalék mínuszban is járt a bankpapír, végül emelkedni kezdett, és a napot nyitó árfolyamán zárta.

Pénteki bejelentés szerint Mészáros Lőrinc 16,9 százalékos részesedést vásárolt az Opimus Group Nyrt.-ben, amelyhez a Mediaworks kiadóvállalat is tartozik, továbbá 19,57 százalékos tulajdonrészt szerzett a Konzum Nyrt.-ben. Közölték azt is, hogy a két társaság stratégiai partneri együttműködést tervez a turizmus, a pénzügyi és tőkepiaci befektetések, a média, továbbá az ingatlanfejlesztés területén.

Mindkét társaság részvényeinek kereskedését felfüggesztették reggel, majd a bejelentés után újraindult kereskedésben jelentősen drágultak a papírok. Az Opimus árfolyama 25 százalékkal 50 forintra, a  Konzumé 2,59 százalékkal 119 forintra nőtt.

A vezető papírok közül a Mol 80 forinttal, 0,39 százalékkal 20 700 forintra erősödött, 1,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára nem változott, 8950 forintot ért, forgalmuk 4,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,60 százalékkal 498 forintra csökkent, forgalma 546,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 5 forinttal, 0,08 százalékkal 6503 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2022,23 ponton zárt pénteken, ez 28,68 pontos, 1,44 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

A BÉT áruszekciójában csak a takarmánykukorica elszámolóára változott egy határidőre pénteken, a termény májusra 500 forinttal 44 000 forintra drágult tonnánként. Júliusra maradt 43 500, szeptemberre 44 500, novemberre pedig 44 600 forint. A malmi búza májusra változatlanul 46 300 forint. A napraforgómag májusra továbbra is 110 000 forint. A repce elszámolóára sem változott, augusztusra maradt 109 000, szeptemberre 110 000 forint.

(Forrás:bankszektor.hu, mti/Fotó:mti)