A részvénypiac heti forgalma megközelítette a 39,4 milliárd forintot az előző heti közel 38,6 milliárd forint után. A vezető részvények a Mol kivételével gyengültek, a legnagyobb mértékben a Richter, 4,88 százalékkal, a legkisebb mértékben pedig az OTP, 0,29 százalékkal.

Az Equilor Befektetési Zrt. MTI-hez eljuttatott tőzsdei elemzése szerint továbbra is bizonytalan a nemzetközi befektetői hangulat, de a hét második felére a feltörekvő piacokon némileg megnyugodtak a kedélyek. A BUX a hét közepétől jelentősen felülteljesítette a nemzetközi részvényindexeket, aminek elsősorban a Mol kiváló szereplése volt az oka, miután sikerült áttörnie egy fontos technikai ellenállási szintet.

Az elemzésben kiemelik, hogy a Fitch Ratings augusztus 31-én megerősítette Magyarország BBB- adósbesorolását, és a hozzá rendelt pozitív kilátást. A hitelminősítő közleményében egyebek mellett azt írta, hogy a magyar gazdaság mutatói erőteljesek, ugyanakkor a külső nettó adósságráta még mindig magasabb az optimálisnál (tavaly év végére a GDP 18,6 százalékára emelkedett), emellett a szakpolitikai döntéshozatal kiszámíthatatlansága és a prociklikus fiskális politika is kockázatot jelent. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerint azonban a külső adósság 2020-ra várhatóan eltűnik (a Fitch 5 százalékos, GDP-arányos külső adósságszintet vár 2020-ra), a gazdasági növekedés pedig a következő években stabilan 3-4 százalék között maradhat, így mindenképpen időszerű lenne a felminősítés.

Hétfőn jelentett a PannErgy. Az energetikai cég első fél éve gyengébb lett a tavalyinál, főként azért, mert az áprilisi és májusi, szokatlanul magas hőmérséklet miatt idén korábban befejeződött a fűtési szezon. A cég árbevétele 2,402 milliárd forint volt a tavalyi 2,519 milliárd forinthoz képest, az eredmény 355 millióról 24 millió forintra csökkent. Az EBITDA (kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredmény) ugyanakkor 52 millió forinttal, 1,147 milliárd forintra emelkedett.

Szerdán reggel tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a végleges GDP-adatokat a második negyedévre vonatkozóan, illetve a kiskereskedelmi forgalom júliusi alakulását. A GDP növekedése az előzetesen közzétett adatoknál is lendületesebb volt, 4,8 százalékkal haladta meg a tavalyi második negyedéves időszakét, míg a szezonálisan, naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 4,6 százalékos volt a bővülés. A kiskereskedelmi forgalom júliusban - éves bázison, naptárhatástól megtisztítva - 5,3 százalékkal bővült, mely elmaradt a várttól.

Péntek reggel a japán R&I hitelminősítő egy fokozattal felminősítette Magyarország adósbesorolását, BBB osztályzattal látta el, melyhez stabil kilátást rendelt. A lépést az államadósság csökkenésével, illetve a javuló költségvetési egyenleggel magyarázta, és kiemelte a devizatartalék megfelelő szintjét. A kockázatok között említette ugyanakkor a prociklikus fiskális politikát, és a viszonylag magas infláció ellenére fenntartott, ultralaza monetáris politikát. Az Equilor korlátozott árfolyamreakcióra számít a forint piacán, mivel a japán hitelminősítő lépéseit kevésbé követik a nemzetközi befektetők.

A következő hitelminősítői felülvizsgálatra november 23-án kerül sor, akkor a Moody's Investors Service mond ítéletet, ahol jelenleg Baa3 osztályzat van érvényben, stabil kilátással.  Az Equilor kilátásjavításra lát esélyt.

A héten a Richter 4,88 százalékkal gyengült, pénteken 5260 forinton zárt, heti forgalma megközelítette a 9,9 milliárd forintot.

A Mol részvényei 3,14 százalékkal erősödtek a héten, 2960 forinton fejezték be a kereskedést, heti forgalmuk meghaladta a 10,8 milliárd forintot.

Az OTP árfolyama 0,29 százalékkal csökkent a héten, pénteki záróára 10 330 forint volt, heti forgalma meghaladta a 16,4 milliárd forintot.

A Magyar Telekom 0,61 százalékkal gyengült, pénteken 410 forinton zárt, heti forgalma közel 683 millió forint volt.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3692,48 ponton zárt pénteken, az előző héthez képest 3,66 ponttal, 0,10 százalékkal alacsonyabban.

 

(Forrás:bankszektor.hu, mti/Fotó:mti)