Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint folytatódhat a magyar piacon a negatív korrekció, bár alacsonyabb forgalom várható a kelet-európai piacokon az amerikai tőzsdei kereskedési szünnap miatt. A következő két napon a cseh piac is zárva tart majd, kettős állami ünnep miatt - jelezte.

Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szintén kisebb csökkenésre számít. Várakozása szerint alacsony lesz a forgalom, mert az amerikai tőzsdék kedden nemzeti ünnep miatt zárva tartanak. Napok óta inkább az eladók dominálnak, ez folytatódik, profitrealizálás van napirenden - mondta az elemző, hozzátéve, hogy számos fejlődő piac esik kedden reggel, ennek is lehet hatása a magyar részvénypiacra.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 424,54 pontos, 1,21 százalékos csökkenéssel, 34 780,88 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 10,2 milliárd forint volt. A Mol árfolyama 480 forinttal, 2,26 százalékkal 20 745 forintra csökkent, 2,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,55 százalékkal 9000 forintra esett, forgalmuk 4,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 3 forinttal, 0,64 százalékkal 469 forintra gyengült, forgalma 214,1 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 106 forinttal, 1,50 százalékkal 6961 forintra csökkent, forgalmuk 1,1 milliárd forintot ért el.

(Forrás:bankszektor.hu, mti/Fotó:mti)