Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: enyhén optimista a piaci hangulat, a magyar tőzsde kis pluszban nyithat, nap közben pedig a nemzetközi piacok iránya befolyásolhatja a kereskedést. A szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy a céláremelések után a Richter ismét csúcs közelébe érkezett.

Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzőjének kommentárja szerint várhatóan újabb csúcsdöntési kísérletet tehet a hét első kereskedési napján a BUX, mert a nemzetközi folyamatok továbbra is kedvezően alakulnak.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 207,01 pontos, 0,63 százalékos emelkedéssel, 33 156,09 ponton zárt pénteken, ami újabb történelmi csúcs. A részvénypiac forgalma 10,9 milliárd forint volt. A Mol ára nem változott, 20 450 forintot ért záráskor, forgalma 1,5 milliárd forint volt. Az OTP-részvények ára 74 forinttal, 0,83 százalékkal, 8975 forintra erősödött, forgalmuk 4,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,58 százalékkal, 516 forintra csökkent, forgalma 473,3 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 100 forinttal, 1,57 százalékkal, 6480 forintra nőtt, a részvények forgalma 4,2 milliárd forintot ért el.

(MTI)