Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője kommentárjában kifejtette: kedvező piaci hangulatban nyithatnak a nyugat-európai tőzsdék reggel, miután egyelőre megszűnt a kölcsönös fenyegetőzés Észak-Korea és az Amerikai Egyesült Államok között.

Az elemző szerint a BÉT-en a vezető részvények közül az OTP piaca lesz vélhetően a legizgalmasabb, a bankpapír árfolyama hétfőn sem tudta tartósan átlépni a lélektanilag fontos, 10 000 forintos szintet, ezért kedden ismét megkísérelheti az áttörést.

A forint piaca továbbra is nyugodt, a szerdán megjelenő magyar GDP adat mozgathatja a hazai fizetőeszköz árfolyamát, kedden nem számít nagyobb mozgásra.

Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, hogy továbbra is kitart majd a jó hangulat, a magyar piacon is emelkedés várható. Az Észak-Korea és az Egyesült Államok közti geopolitikai feszültség enyhülése miatt jó hangulat uralkodik a nemzetközi piacokon és mindez a magyar piacra is hatással lehet.

Az elemző szerint a kereskedést a délután érkező amerikai kiskereskedelmi értékesítési adat befolyásolhatja. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 9,22 pontos, 0,03 százalékos csökkenéssel, 36 803,02 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 8,3 milliárd forint volt. A Mol 10 forinttal, 0,04 százalékkal 23 310 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 80 forinttal, 0,80 százalékkal 9920 forintra csökkent, forgalmuk 3,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,85 százalékkal 475 forintra nőtt, forgalma 284,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,62 százalékkal 6500 forintra emelkedett, forgalmuk 2,1 milliárd forintot ért el.

 

(Forrás:bankszektor.hu, mti/Fotó:pinterest)