A következő években a Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarék Csoport egyesítésével az üzleti mutatók javulása várható, a működési költségek csökkentése mellett.

A Magyar Bankholding tagbankjai az előzetes adatok alapján 2020-ban 47 százalékkal növelték aggregált mérlegfőösszegüket az egy évvel korábbihoz képest, amely a 22,9 százalékos piaci átlag több mint kétszerese. A Magyar Bankholding mindhárom tagja, a Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarék Csoport külön-külön is kimagasló növekedést és piacrész-gyarapodást ért el a tavalyi évben.
A bankholdinghoz tartozó bankok aggregált mérlegfőösszegének jelentős emelkedésében komoly szerepet játszott az erőteljes betétgyűjtési és hitelezési aktivitás. A bankcsoport ügyfelei tavaly csaknem 30 százalékkal bővítették betétállományukat, ami jelentősen meghaladta a hazai piac 23,2 százalékos átlagát. A tagok aggregált betétállománya alapján a Magyar Bankholding tagbankjainak piaci részesedése 2020 végére 18,1 százalékra emelkedett.
A három hitelintézet több mint 13 százalékkal gyarapította aggregált hitelállományát 2020-ban, ezzel a Magyar Bankholding 16,1 százalékos részesedéssel rendelkezik a hazai piacon. Jelentős volt a tagbankok kihelyezése a Széchenyi Kártya új hiteltermékeinél is, ahol jelenleg együttesen 35,6 százalékos piaci részesedést birtokolnak, míg a korábbi Széchenyi Kártya termékek kihelyezésében tagbankjai révén a bankcsoport 73 százalékos részesedéssel továbbra is élen jár a piacon.
A közlemény szerint a Magyar Bankholding tagbankjai hatékonyan éltek a kormányzati és jegybanki lehetőségekkel, különösen a Növekedési hitelprogrammal (Nhp), amely szintén jelentős segítséget nyújtott az ügyfelek részére a nehéz gazdasági környezetben. Az állományok érdemi bővülését a babaváró hitelek népszerűsége, a vállalkozások számára megnyíló új hitelkonstrukciók, az elhalasztott fogyasztás, valamint a járványhelyzet miatti óvatosság és kockázatkerülés is támogatta.
Bár a hazai bankpiac alapvető működéséhez kapcsolódó bevételek a működési költségeket meghaladó ütemben bővültek, 2020-ban jelentősen, 58 százalékkal esett vissza a teljes magyarországi bankszektor eredménye, amit majdnem teljes egészében a kockázati költségek növekedése (az értékvesztés- és céltartalékképzés nettó eredményhatása) okozott - írták. A Magyar Bankholding tagbankjainak aggregált adózott eredménye tavaly 14 milliárd forintra csökkent, ebből a kockázati költségek nettó 60 milliárd forinttal rontották a bankcsoport hitelintézeteinek pénzügyi teljesítményét.
A csoport lízingtársaságai a válságból fakadó visszaesés ellenére 30 százalékos részesedésükkel változatlanul első helyen állnak a hazai lízingpiacon a finanszírozott összeg nagysága alapján. A bankcsoport saját jelzálogbankja, a Takarék Jelzálogbank közel 20 százalékos részesedésével a második legnagyobb, egyben a legtöbb banki partnert kiszolgáló refinanszírozó. A Magyar Bankholdinghoz tartozik továbbá a három nagy egészségpénztár egyike, az MKB-Pannónia, amelynek piaci részesedése 22 százalékot tesz ki.
Barna Zsolt, a Magyar Bankholding Zrt. Igazgatóságának elnöke a közleményben elmondta: a tavalyi eredmények azt mutatják, hogy a három, külön-külön is erős hazai hitelintézet már most minden piaci szegmensben meghatározó, vagy piacvezető szereplő, akik jól kiegészítik egymást. "Hárman együtt Magyarország legmodernebb, leginkább digitalizált bankját hozzuk létre, ahol erőnk és tudásunk összeadódik, ügyfeleink pedig a legjobb termékeinkhez és szolgáltatásainkhoz juthatnak hozzá" - tette hozzá.
A Magyar Bankholding Zrt. 2020. december 15-én kezdte meg tényleges működését, miután a Magyar Nemzeti Bank engedélyének birtokában a Budapest Bank Zrt., az MKB Bank Nyrt. és az MTB Zrt. meghatározó tulajdonosai a banki részvényeiket a közös holdingtársaságba apportálták. Ezzel Magyarország második legnagyobb bankcsoportja jött létre, amelyben a Magyar Állam a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. révén 30,35 százalék, az MKB eddigi közvetlen tulajdonosai 31,96 százalék, az MTB eddig közvetlen tulajdonosai pedig 37,69 százalék tulajdonrésszel rendelkeznek. Az új bankcsoport 1,4 millió aktív lakossági és 208 ezer aktív vállalati ügyfelet szolgál ki. Országosan 925 fiókot működtet, együttes mérlegfőösszege 8424, hitelállománya 3787, betétállománya pedig 5414 milliárd forint.

 

(Forrás:bankszektor.hu, mti/Fotó:mti, pixabay)