A Morgan Stanley globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni elemzőrészlegének feltörekvő piacokkal foglalkozó közgazdászai kedden bemutatott új előrejelzési csokrukban közölték: a közép-európai EU-térségen belül Csehországban várják a legmélyebb recessziót az idén. A ház a cseh gazdaságban 7,8 százalékos visszaesést valószínűsít 2020 egészére.

A cég prognózisa szerint Magyarországon 6,7 százalékkal, Lengyelországban 5 százalékkal csökken a GDP-érték az idén.
A tanulmány kiemeli, hogy a lengyel gazdaságban 30 év óta ez lesz az első recesszió.
A Morgan Stanley várakozása szerint ugyanakkor a magyar hazai össztermék jövőre 4,6 százalékkal növekszik.
A ház hangsúlyozza: számításai szerint a magyar és a lengyel gazdaság teljesítménye 2021 negyedik negyedévében ismét a koronavírus-járvány előtti szintre emelkedik; Csehországban ugyanez 2022 közepére várható.
A Morgan Stanley elemzői közölték: idei GDP-előrejelzésük a magyar gazdaság esetében a szélesebb körű konszenzusnál 2,6 százalékponttal borúlátóbb, 2021-re szóló magyarországi növekedési prognózisuk ugyanakkor 0,6 százalékponttal jobb az általános várakozás átlagánál.
A cég közgazdászai azzal számolnak, hogy a magyar gazdaságnak 2021-ben közvetve és közvetlenül is hasznára lesz az európai gazdaságban jövőre várható szinkronizált fellendülés.
A Morgan Stanley szerint a magyar hazai össztermék növekedési pályáját továbbra is a háztartási szektor fogyasztása határozza meg, mivel a beruházási érték növekedése várhatóan csak 2021 második felétől kezd érdemben gyorsulni.
A fogyasztás a ház várakozása szerint viszont már az idei harmadik negyedévtől élénkülésnek indul, mindenekelőtt az eddig elfojtott kereslet újbóli megjelenése miatt, bár az élénkülés ütemét korlátozhatják az elővigyázatossági megtakarítások.
A Morgan Stanley londoni elemzői keddi előrejelzésükben azt valószínűsítik, hogy a magyar államháztartási hiány az idén a hazai össztermék 5 százalékának környékén lesz, jövőre azonban visszatér a 3 százalékos küszöbérték körüli tartományba.
Más nagy londoni elemzőházak várakozása szerint is jórészt V alakú növekedési pálya lesz jellemző a magyar gazdaságra és általában a közép- és kelet-európai térségre az idén és jövőre, bár az előrejelzési számok eltérőek.
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) Londonban ismertetett tavaszi regionális előrejelzésében közölte: működési területének egészében az idén átlagosan 3,5 százalékos visszaeséssel, 2021-ben azonban már 4,8 százalékos GDP-növekedéssel számol.
Alapeseti előrejelzési forgatókönyvében az EBRD azt valószínűsíti, hogy Magyarországon az idén 3,5 százalékos GDP-visszaesés, jövőre 4 százalékos gazdasági növekedés lesz.
A Moody's Investors Service Londonban ismertetett átfogó negyedéves helyzetértékelésében közölte: a balti köztársaságokon kívüli közép- és kelet-európai térségben a hazai össztermék átlagosan 4,7 százalékos visszaesésére számít az idén.
A nemzetközi hitelminősítő várakozása szerint a legmélyebb recesszió Horvátországban lesz: a Moody's 2020 egészére 9,5 százalékos GDP-zuhanást vár a horvát gazdaságban.
A hitelminősítő hangsúlyozza, hogy a horvát hazai össztermék 25 százaléka közvetve vagy közvetlenül a járvány által súlyosan érintett turizmusból ered.
A Moody's londoni elemzői a magyar gazdaságban az idén 4,8 százalékos visszaesést, 2021-ben 4,1 százalékos fellendülést várnak.
A cég várakozása az, hogy a térség csak 2022-re hozza be a koronavírus-járvány okozta termelési veszteségeket.
A Moody's hangsúlyozza ugyanakkor azt is, hogy a közép-európai EU-gazdaságok zömének államadós-profilja képes ellenállni a növekedést és az államháztartási mutatókat érő rövid távú sokknak.

(Forrás:bankszektor.hu, mti.hu/Fotó:mti, pixabay, twitter)