ARCHÍVUM

TIZENHÁROM VÁLLALKOZÁST TÁMOGAT AZ OTP STARTUP PARTNER PROGRAM

Tizenhárom startup került be a nemzetközi OTP Startup Partner Programba az idén - mondta Fisher András, a programot koordináló OTP LAB, az OTP Bank innovációs központjának főosztályvezetője a program online rendezvényén szerdán Budapesten.

INGYENES TANÁCSADÁST NYÚJT LEGALÁBB 50 VÁLLALKOZÁSNAK A COACH-SZÖVETSÉG ÉS A MAGNET BANK

Értékalapon működő magyar kis- és középvállalkozások megsegítésére indít ingyenes tanácsadási programot a Nemzetközi Coach Szövetség Magyar Tagozata (ICF) és a MagNet Bank - közölték a szervezők.

AZ ERSTE CSOPORT MŰKÖDÉSI EREDMÉNYE CSÖKKENT AZ ELSŐ NEGYEDÉVBEN ÉVES ÖSSZEVETÉSBEN

Az Erste Csoport működési eredménye az idei első negyedévben 551,7 millió euró volt, ami 15,9 százalékkal elmarad az előző év azonos időszakának eredményétől - közölte a bankcsoport csütörtökön.

A BANKSZÖVETSÉG SZERINT HATÉKONY ESZKÖZ A HITELFIZETÉSI MORATÓRIUM

Hatékony eszköznek tartja a hitelfizetési moratóriumot a Bankszövetség, mert azonnali segítséget nyújthat a járványhelyzet miatt a munkahelyüket elvesztő ügyfeleknek és azoknak is, akiknek jelentősen csökkent a bevételük.

NKM ENERGIA, VÁLLALKOZÁSA ENERGIÁJA

Az energia a vállalkozások és vállalatok fejlődéséhez és mindennapi működéséhez elengedhetetlen, legyen szó áramról vagy gázról. Az NKM Energia Zrt. Magyarország legnagyobb, végfelhasználókat ellátó energetikai társasága, amely éves szinten mintegy 62 TWh földgázt és villamos energiát értékesít ügyfelei részére. Ezzel a Társaság a teljes hazai energiafelhasználás 45%-át is meghaladó mértékben látja el partnereit mind az üzleti ügyfelek, mind a lakosság körében, Magyarország teljes területén.

EGYSZERI ADÓVAL JÁRUL HOZZÁ A BANKSZEKTOR A VÉDEKEZÉSHEZ

Egyszeri adót vetnek ki a pénzintézeti szektorra, az adó kulcsa az adóalap 50 milliárd forint feletti részének 0,19 százaléka, a költségvetésbe befolyó összeg 55 milliárd forint lesz, amelyet három egyenlő részben kell befizetni - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.