ARCHÍVUM

KORONAVÍRUS - BANKSZÖVETSÉG: A MAGYAR BANKRENDSZER JÁRVÁNY IDEJÉN IS STABIL

A magyar bankrendszernek magas a tőkeellátottsága, stabilan működik, a járvány korábbi szakaszában a lakosság részéről jelentkező nagyobb készpénzigényt is tudta kezelni - mondta Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára.

KORONAVÍRUS - GKI: AZ ELSŐ NEGYEDÉVBEN MÉG 2-3 SZÁZALÉKKAL BŐVÜLHETETT A GAZDASÁG

Az első negyedévben még 2-3 százalékkal nőhetett a magyar GDP a januári adatok és a GKI konjunktúraindexe alapján, ugyanakkor a második negyedévben a turizmus, a szórakoztatóipar, az autóipar szinte teljes leállása, a kereskedelem korlátozása következtében 20 százalék körüli visszaesés lehetséges - prognosztizálja legfrissebb, kísérleti előrejelzésében a GKI Gazdaságkutató, megjegyezve, hogy az éves számok a járvány hatásának elhúzódásától függnek.

KORONAVÍRUS - A NÉMET KORMÁNY 5 SZÁZALÉKOS GAZDASÁGI VISSZAESÉSRE SZÁMÍT

Németország hazai összterméke (GDP) 5 százalékkal csökkenhet az idén a szövetségi kormány formálódó pótköltségvetési javaslata szerint, amely a koronavírus-járvány miatt készül - írta a Bild am Sonntag című vasárnapi német lap.

KORONAVÍRUS - AZ MNB: A BANKOK SZÁMÁRA IS FONTOS AZ ÜGYFELEK FIZETŐKÉPESSÉGÉNEK MEGŐRZÉSE

A koronavírus negatívan érinti a gazdasági szereplőket, kedvezőtlenül befolyásolja a lakossági és vállalati ügyfelek hiteltörlesztési képességét. Ugyanakkor a bankok számára is fontos, hogy a reálgazdaságban megjelenő likviditási problémák áthidalása révén az ügyfelek megőrizhessék fizetési képességüket - állapította meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtöki közleményében, amellyel üdvözölte a kormány előző nap meghozott döntését.

KORONAVÍRUS - A NÉMET KORMÁNY FELSŐ KORLÁT NÉLKÜLI HITELPROGRAMOT INDÍT

Felső korlát nélküli hitelprogramot indít a német szövetségi kormány a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak ellensúlyozására - jelentették be pénteken Berlinben.

KORONAVÍRUS - MAGYAR BANKSZÖVETSÉG: A BANKOK FELKÉSZÜLTEK

A magyarországi bankszektor az egységes európai és a hazai szabályok, valamint felügyelés alapján működik, a vírushelyzetre és a lehetséges kockázatokra felkészült a Magyar Bankszövetség szerint.